Varga Balázs sztorija, egy sikeres hajós története

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on LinkedInShare on Google+Email this to someonePrint this page

Schooner_Bar01-466x311Sziasztok, azt hiszem először is bemutatkoznék. A nevem Varga Balázs. Nekem legalábbis érdekes volt az a néhány év,amit eltöltöttem a Royal Caribbean hajóin, mint bartender. Mindenképpen tanulságos és élményekkel gazdag kaland utazás volt ez és megismerhettem sok 100 embert, sok 100 országból a Föld legkülönbözőbb pontjairól, találkozhattam ezeknek az embereknek a szokásaikkal, kultúrájukkal és beleleshettem mindennapi életükbe, még ha csak a “hajós szemüvegen” keresztül is és megtanulhattam néhány szót olyan idegen nyelveken, amelyekről addig azt sem tudtam,hogy léteznek.

Érdekes élet volt és számomra csak a jó dolgok maradtak meg, nincsenek bennem tüskék, sem pedig ellenszenv a volt főnökeim iránt, pedig néha, bármilyen hihetetlen is de a pokol fenekére, legmélyebb bugyraiba kívántam őket, a GMN-es alkalmazottakkal együtt és magamat ki nem hagyva a sorból, hogy hogyan lehettem ekkora hülye és tulajdonképpen mit is keresek én itt ezen az úszó varoson,valahol az Atlanti-óceán közepén, fáradtan, egyedül és kiszolgáltatottan.

De ne szaladjunk ennyire előre, menjünk csak szépen sorjában, kezdve onnan,hogy elküldtem az emailemet a GMN-nek.

 Elég gyorsan jött a válasz, amin kifejezetten meglepődtem mert azt gondoltam és sok ismerősöm, aki mar járt- és dolgozott hajon is azt mondta, hogy ezek a dolgok nem mennek gyorsan és hónapokba is beletelhet, mire egyáltalán interjú időpontot kapok, nem beszelve arról, mire hajóra kerülök.

Szóval a válasz jött és én a GMN irodájában ültem és Balázzsal beszélgettünk a hogyan továbbiról. A szakmai előmenetelemmel, gyakorlatommal és a nyelvi tudásommal sem voltak gondok, ezt zárójelben tenném csak hozza, hogy aki angol nyelvtudás nélkül akar óceánjáró-hajóra menni dolgozni, az jobb ha ki is veri a fejéből ezt az ötletet, mert hamar itthon találhatja magát.
Szóval  Balázzsal való beszélgetésem után pár nappal csörgött a mobilom és a GMN-től kerestek,hogy lenne egy interjú időpont pár nap múlva és, hogy el tudnék e menni? Mondtam, hogy persze és már túl is voltam az interjún, amit megmondom őszintén jól sikerültnek titulálnék és azon kaptam magam néhány nap elteltével, hogy megint hívnak a GMN-től és mondták, hogy el kellene intézni az orvosi papírokat meg az Amerikai Nagykövetségre is van időpontom, a C1/D vízum miatt, ami tulajdonképpen egy hajós vízum, de erről majd később.

Szóval minden le van beszélve csak a papírokat kell elintézni. Minden olyan gyorsan történt, hogy meg gondolkodni sem tudtam a dolgokon de nem is bántam, mert majd gondolkodom a hajón, lesz rá 6-7 hónapom-mondtam magamnak. Az útlevelem,a vízumom,az orvosi papírjaim és a pénz is rendezve volt, már csak az utazás időpontja volt a kérdés de ez az egész márciusban történt és kb. júniusban kellett volna utaznom Barcelonába. Kellett volna, júniusban. Mert április 4-en jött a telefon. Balázs ivott és csak annyit kérdezett:

 “Mi lenne ,ha nem Barcelonába kellene repülnöd, hanem Houstonba? És mi lenne,ha nem júniusban?-és mielőtt kimondta volna már tudtam, hogy mi következik és ha jól emlékszem meg sem vártam, csak rávágtam, hogy MEGYEK!!!”

 Azért Balázs befejezte a mondandóját és annak ellenére, hogy sejtettem valami közeli időpontot,  sokkolt amit mondott.

”Mához 2 hétre a hajón kell lenned!”

 2009.április 4. volt és szombat, nem egészen 3 héttel az első elküldött email után, mindenre készen állva, kalandra vágyva de mégis talán egy kicsit a bizonytalantól tartva csomagoltam a bőröndömet. Megkaptam a hivatalos szerződésemet is rajta a nevemmel, a cég- és a hajó nevével és a kikötővel, ahol a hajóra be kell majd szállnom.”Voyager of the Seas” volt a hajó és Galveston a kikötő, ami Texasban van ezért kellett Houstonba repülnöm és gondoltam, onnan már minden sínen van. Bartender leszek egy úszó hotelen, azt fogom csinálni amihez értek, amit szeretek és annyi éves tapasztalattal a hátam mögött azt gondoltam,hogy már senki sem tud nagyon ujjat mutatni nekem. Mindent tudok a koktélokról,“ A SZAKMÁRÓL” és a pesti vagány vendéglátós élet megedzett annyira, hogy ne érjen meglepetés semmilyen szinten.

 Ilyen gondolatokkal és mondhatni, hogy magabiztosan vágtam neki a nem rövid repülőútnak, miután elbúcsúztam mindenkitől, a családtól, a barátoktól lévén, hogy nem 2 hétre megyek, elköszöntem meg olyanoktól is akikkel már hónapok óta nem tartottam a kapcsolatot. Nagyon sok embert, ismerőst megkérdeztem, akik már jártak hajón és mindenkinek más volt a véleménye, de mindenki megegyezett abban, hogy majd amikor végzek és leszaglok az első szerződésem után, akkor valami frenetikusat fogok érezni és azt is mindenki tudomásomra hozta, hogy az első szerződést túl kell élni. Szó szerint. Mert küzdesz majd a honvággyal, a tengeri betegséggel (de ez mondjuk alkati kérdés) és a rengeteg új szabállyal, amit majd meg kell tanulnod néhány hét alatt. EGYEDÜL! Mert senki nincs a hajón, hogy pesztráljon!

 Eljött a nagy nap:2009. április 18. volt a dátum.

 A gépem Ferihegyről indult Párizsba reggel 7-kor és Párizsból egy gyors átszállás után Houstonba. Amit tudtam,hogy amikor Houstonba érek, ott fel kell hívnom a Hotelt ahová majd elvisznek busszal a reptérről és ahol a többi “hajós kolléga” is megszáll egy éjszakára, mert a hajó csak másnap érkezik meg Galvestonba, szóval nekünk lesz egy napunk Houstonban várost nézni. Gondoltam én, kis naiv! Felszálltunk és én éreztem valami furcsát, valami borzongatót,hogy tulajdonképpen legközelebb valamikor novemberben jövök haza és most meg csak április van. De nem bántam mert mindenki támogatott a döntésemben se utólag ez is fontosnak bizonyult és átsegített a nehézségeken.

 Párizsban esett és nekem volt 1,5 órám, hogy átszálljak a houstoni gépre. Fáradt voltam, de gondoltam majd a gépen lesz vagy 12 órám aludni. Így is volt, Kanada fölött ébredtem és már minden bajom volt de izgatott voltam.

A kaland elkezdődött.

 A kapitány a leszállás előtt bemondta, hogy egyenlőre maradunk a levegőben mert Houstonban vihar tombol, ezért nem tudunk leszállni. Na szép, gondoltam magamban,ennyit a városnézésről. 3 óra körözés után, újabb felhívás következett: ”Nincs elég üzemanyagunk, ezért átrepülünk San Antonioba és ott várjuk meg a vihar véget. Így is lett. Újabb 3 óra a földön San Antonioban és már kezdtem nyűgös lenni, mert délután 2-kor kellett volna leszállnunk Houstonban és közel 8 órás késessel érkeztünk meg.
De megérkeztünk. Én a magam részéről már csak egy forró fürdőt és valami internetet akartam, hogy felhívjam a szüleimet, hogy minden ok, megérkeztem.Éjfél körül sikerült is elérnem őket, ami azt jelentette,hogy ők is megnyugodtak és én sem voltam ideges, tudván, nem aggodnak értem otthon.

 Reggel 7-re jött a busz és elindultunk a következő “lakhelyem” felé. Kicsit több, mint egy óra múlva megpillantottam a monstrumot és 2 órával később egy hosszadalmas biztonsági ellenőrzést és egy hivatalos “SIGN ON” procedúrát követően már a hajón is voltam a “lakosztályomban” egy másik sráccal, akiről kiderült, hogy nagyváradi és kiválóan beszél magyarul. Nagyon jó barátok lettünk és még ma is azok vagyunk. Elkezdődött az első szerződésem, kihajóztunk Galvestonból és megkezdtük az utunkat a Bermudák felé. Igen vissza Európába az Atlanti-óceánon keresztül. Amikor először megmozdult a hajó alattam, hihetetlen örömöt éreztem és megelégedettséget, hogy igen, nem kellett nekem 5-6 hónap csak 5 hét, hogy ide kerüljek. És most jöhet bármi, én kibírom.

Jött sok minden,rengeteg dologgal kell megbirkózni a hajón és rengeteg új dolgot kell megtanulni, de soha nem szabad elfelejteni miért van ott az ember és soha nem szabad szem elől veszíteni a célt, amiért jöttünk. Kell egy cél vagy valami ami tovább viszi az embert és átsegíti a nehézségeken. Legyen bármi is az a pénztől egy új lakásig vagy csak néhány új ruha, bármi. Csak legyen valami mert ha nincs semmi, akkor gyorsan elszalad az első szerződés meg a második, meg az 5-ik év, 10-nél meg már nem is számolja az ember, csak azon filózik, hogy mit rontott el. Sok “hajóssal” beszéltem és találkoztam a 3 szerződésem során és láttam sok kiégett embert, akik már nem is tudtak hányadik szerződésüket csináljak, csak azt tudták,hogy hány éve vannak hajón. Meg mennyi pénzt költöttek el ezalatt az idő alatt. Mert sokat el lehet, ha az ember leszáll 7 hónap után és csak élvezni szeretné azt amiért keményen megdolgozott. És nincs határ, mert 2 hónap múlva úgyis megyek vissza a hajóra és majd akkor rakok félre. És ez így megy évről évre. De sokan nem raknak félre!

SAJNOS! Ezt csak azért írom ide, hogy mások ne essenek ebbe a hibába. Egyébként pedig a hajós élet nem rossz és én kifejezetten élveztem, de ha lehetek őszinte nekem a 7 hónapos szerződések kicsit hosszúak voltak, én jobban örülnék mondjuk 4-5 hónapnak a hajón és 1 hónap otthon. De összességében nagyon jó tanuló időszak volt magamról, emberekről,barátságról, szerelemről és határokról. Jártam rengeteg helyen, amikről addig csak álmodtam és megismertem a jelenlegi feleségemet akivel tavaly októberben hazásodtunk össze San Franciscoban és itt is telepedtünk le egyenlőre. Azóta én megkaptam minden papírt amivel az Egyesült Államokban dolgozni és élni tudok. De itt meg nincs vége a történetnek, mert szeptembertől egyetemre megyek, ahol is Hospitality Management and Financial szakon fogok tanulni, amit ha elvégzek, jelentkezhetem a hajóra, mint Food and Beverage Manager, ami már egy igen szép és magas pozíció hihetetlenül jó fizetéssel, de ez meg a jövő zenéje, addig San Francisco.  Remélem mindenkinek valóra válik az álma, legalább annyira ,mint nekem váltak valóra néhány év leforgása alatt.

Kívánok mindenkinek ehhez jó egészséget, kitartást és elhivatottságot egy nagy adag szerencsével fűszerezve!

Köszönet a Családomnak a sok-sok támogatásért és a GMN Hungary-nek a segítségért és a lehetőségért, hogy ezt most itt elmondhattam.

Tisztelettel:

Varga Balázs

 

Hozzászólások lezárva.